Schmidt Mária

„1989 a csodák éve volt”

Schmidt Mária, a 30 éve szabadon emlékév koordinálásáért felelős kormánybiztos a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának volt a vendége.

Amikor a ’80-as évek közepén kiderült, hogy a kommunista rendszer minden eresztékében a széthullás irányába mozdul el, akkor kezdtük elhinni, hogy amiben csak az álmainkban reménykedtünk, az akár valóság is lehet – idézte fel a rendszerváltoztatást megelőző időszak szabadságra és függetlenségre vágyó közhangulatát Schmidt Mária. A kormánybiztos hangsúlyozta: „ez az érzés akkora erőt, önbizalmat és magabiztosságot adott nekünk, ami miatt aztán tényleg elhittük, hogy a saját kezünkbe vehetjük a sorsunk irányítását.”

Látjuk az időszak hibáit és tökéletlenségeit, „de ha hátra dőlünk, és visszanézünk erre a harminc évre, amit már szabadságban és függetlenként töltöttünk el, akkor, azt hiszem, hogy elégedettek lehetünk – szögezte le Schmidt Mária.

Rámutatott: történelmi perspektívából nézve nagyon nagy sikere ennek az országnak, és az egész régiónak, hogy a Szovjetunió összeomlását követően ilyen zökkenőmentesen léptünk át a szabadságba.