Schmidt Mária

Köszöntő beszéd a 10 éves a Médiaunió Alapítvány című rendezvényen

Kedves Médiaunió Kurátor társaim, kedves Médiaunió tagok, kedves barátaim!

A Médiaunió Alapítvány működésének tizedik évéhez érkezett.  Számomra is hihetetlen, hogy eltelt 10 év, és hogy tíz társadalmi célú kampányt készítettünk a magyar média és partnereink segítségével.

Kérem, engedjék meg, hogy a Médiaunió Alapítvány működéséről és elmúlt 10 évéről a kezdeményezésemre készült dokumentumfilm meséljen majd, az est későbbi részében. A film a Kuratórium tagjait szólaltatja meg elsősorban, ezért az Elnökség tagjainak is én szeretnék most szervezetünk nevében köszönetet mondani: az MTVA-t képviselő Galavics Andrásnak, a TV2-t képviselő Pap Gitkának, az RTL KLUB-ot képviselő Kaszó Klárának és Seres Zsuzsának, a Portfolio.hu-t képviselő Balogh Gabriellának, a Ringier-Axel Springert képviselő Tóth-Császár Gergőnek és Holcher Angélanak, a Sziget Kft-t képviselő Gerendai Károlynak, az ARC-ot képviselő Geszti Péternek, Fischer Andrásnak, a korábban a Mediaworks-öt képviselő Parádi Juditnak, és nem utolsó sorban két korábbi elnökünknek, Mihók Attilának és Pusztay Andrásnak.

Lehetetlenség mindenkit felsorolni, aki a tíz év során segítette a munkánkat. Számtalan reklám és PR-ügynökség, kreatív szakember, producer, neves rendező, operatőr, gyártó, kameratechnikát kölcsönző cég, médiafigyelő, kutató, civil és állami szakértő segítette a munkánkat. Kampányaink nem jöttek volna létre, a támogatóink nélkül. Az elmúlt tíz évben mellettünk állt a Pfizer gyógyszergyár, a Richter Gedeon Zrt, a Magyar Telekom, a Siemens, SIÓ-Eckes Hungária, a Tesco, az OMRON, a Fundamenta Zrt., a Magyar Olimpiai Bizottság idén pedig a magyar élelmiszereket népszerűsítő kampányunkat támogatta a Nemzeti Agrárkamara. A tanári és nevelői hivatás népszerűsítésére törekvő jövő évi kampányunk támogatásáról pedig már biztosított bennünket a tehetség-gondozást zászlójára tűző OTP és a MOL.

Kérem, ne felejtsék, hogy kizárólag a gyártásokra kérünk forrásokat a média továbbra is pro bono adja a felületeit.  Évente több, mint fél milliárd forint tarifaáron számított értékben kaptunk felületet a társadalmi célú kampányainkhoz. A támogatók pedig nem jelennek meg a hirdetéseinken, hiszen a hazai törvények értelmében akkor reklámjaink nem volnának társadalmi célúak. Így a legtöbb támogató valójában társadalmi felelősségvállalási programjának részeként, vagy mecénásként áll az ügyeink mellett.

Az én tisztem a 2018-as kampány eredményeiről is szót ejteni. A kampányunk 6 hete futott amikor az IPSOS OMINIBUS kutatása már a kampány 22%-os ismertségét mérte. A felmérés országosan reprezentatív volt.

Az IMEDIA médiafigyelő és a PR ügynökségünk az OPEN PR adatai szerint pontosan 100 cikket tudtunk 2018-ban generálni a médiában, de a nem hozzánk kötődő, z élelmiszeriparról szóló cikkek száma több százra tehető a hazai médiában. S bár a 100 cikk szép szám, azt például nem sikerült elérnünk, hogy a pl. a recept rovatokat a Médiaunió „Keresd a hazaid” vagy „A hazai minden előtt” logója díszítse – mindig van mit fejlődnünk!

A kampány őszi szakaszában játékra buzdítottuk a magyar embereket, a megvásárolt magyar élelmiszerről szóló blokk AP kódját kellett nyereményekért feltölteniük egy honlapra. Ezzel célunk volt elérni, hogy a fogyasztók nézzék meg a termék csomagolását és keressék a magyar élelmiszereket. A játékban több, mint 37.000 vásárlási blokkot, pontosabban AP kódot töltöttek fel az emberek. Ez szép szám, tekintve, hogy csak egyszer sorsoltunk nyerteseket, a kampány végén, (a tegnapi napon közjegyző jelenlétében). A legtöbb játékban heti sorsolások vannak, úgyhogy a nagy számú játékosnak nagyon örülhetünk. Azt idei kampány pozitív hangvételét, játékosságát nagyra értékelték a fogyasztók, pedig higgyék el, nehéz magyar élelmiszerekről egy éven át úgy kommunikálni, hogy egyetlen márka sem látszódhat vagy kerülhet említésre.

Mint minden évben, most is szeretnék név szerint köszönetet mondani azoknak, akik az év során talán a legtöbbet dolgoztak a kampány sikeréért.

Így kérem engedjék meg, hogy köszönetet mondjak Tőrös Balázsnak, Salamon-Tóth Mátyásnak és Gosztom Andrásnak, akik a kampány kreatív terveit megalkották, Szőke Ágnesnek és Szűcs Péternek, aki a PR-tevékenységet fogta össze, Sperg Ádámnak, aki a kampány weboldalát programozta, a HPS ügynökségnek és azon belül Tóth Krisztinának, Nagy Melindának és Szabó Veronikának akik a játék megalkotásában részt vettek, Éder Tamásnak, Fekete Zsanettnek és Szőllősi Rékának a Nemzeti Agrárkamara és az Élelmiszer feldolgozok Országos Szövetsége részéről, akik nélkül ez a kampány sohasem jöhetett volna létre. Köszönet illeti Mező Erzsi médiatervezőt, Pintér Robertet aki munkatársaival a Médiaunió YouTube-csatornájának frissítésében működik közre. Nem lenne profi filmünk a „Juditok” nélkül: Lóránt Jutka és Romwalter Judit produceri és gyártási segítő munkája nélkül. Köszönet illeti Zámborszki Ákost, aki évek óta készíti werkfilmjeinket, és idén, miután szervezetünket jól ismeri, a 10 éves bemutatkozó film rendezésére is megbízást kapott tőlünk. Végül, de nem utolsó sorban köszönetet szeretnénk mondani Csuth Katalinnak, aki 10 évig segítette önkéntesként a Médiaunió Alapítvány munkáját, és 2018-ban búcsút mondott nekünk.

Őket említem név szerint, de ma azért ültünk össze, hogy mindannyiunkat együtt ünnepeljük meg.

Tudják, minden ember „egyedi példány”, ahogy Kosztolányi Dezső írta, mindannyian különbözőek vagyunk és sok mindenben másképp gondolkozunk, a piacon is sokszor versenyben vagyunk, de a Médiaunióban mind együtt vagyunk a jó ügyért. Ezért büszke vagyok az elmúlt tíz évre, és remélem, hogy sok újabb kampány és újabb évtizedek követik majd.

Legyenek velünk 2019-ben és az azutáni években is!